Magyarországon sokan hívják meteornak is a poit, azonban ez tévesen került a köztudatba, az elnevezés más játékot takar. Az Új-Zélandon élő maori törzstől származik. A szó a nyelvükön labdát jelent, ez utal az eszköz felépítésre, ami eredetileg egy pár, zsinórra erősített golyóból állt, másik végükön fogóval. A golyó szerepét bármilyen nehezék betöltheti, például babzsák, teniszlabda, zsonglőrlabda, világító pálca vagy akár a tűzzsonglőr poihoz használt kevlár gömb – más néven majomököl (monkeyfist) – is. A zsinórt felválthatja lánc, de a funkciót ellátja egy pár térdzokni is, illetve a fogó teljesen testre szabható. Használata a két poi pörgetéséből, esetleg dobásából áll.
Csapatunk tagjai a következő eszközökön játszanak
Virágbot (ördögbot)
Eredete kétséges, származhat Kínából vagy Egyiptomból, mind a két kultúrában megtalálható volt. Egyiptomban a fáraó és a felső rétegek szórakoztatására használták a nők látványos, ördögi, rabul ejtő mozdulataikhoz. Kínában az energiák felszabadítása, belső-külső egyensúly megteremtése, a mozdulatban való elmélyedés volt a cél. Később az utazók vitték el az eszközt a nyugati kultúrába. Európában kezdetben udvari bolondok, zsonglőrök, vásári mutatványosok, komédiások szórakoztatták a publikumot virágbottal.
Az eszköz három pálcából áll, melyekből az egyiknek mindkét végén bojtok, “virágok” találhatóak. Ezek elősegítik a játék egyensúlyát, a balanszot.
A két másik bot a „vezető”, ezekkel tereljük a harmadikat. A botok felülete mind a három pálcán tapadós anyaggal van bevonva, ez lehet szilikon, vagy gumi, így gyakran kelt olyan hatást, mintha mágnes lenne a rudakban, pedig valójában a balansz és a tapadás biztosítja a játék élményét. Elterjedt neve az ördögbot is, az azonban kicsit különbözik ettől. Valójában az ördögbot elődje a virágpálcának, virágbotnak. Nem találhatóak rajta virágok, azonban a pálca a közepétől kezdve a két vége felé szélesedik, így váltva ki a bojtokat. Az ördögpálca használata valamivel precízebb játékot kíván, így nehezebb kezelni.
Varázspálca
Egy pálca rajta egy vékony, nehezen észrevehető damillal, a végén gyakran karikával. Játék közben a karikát az ujjunkra húzzuk, és a pálcát a kezünk és a testünk körül forgatjuk. A bot folyamatos függőlegessége a lebegtetés érzetét kelti. Régen jól képzett harcosok vékony selyemzsinórral az ellenség megfélemlítésére használták. Eredete így szintén keletre tehető, a selyemhernyó megjelenésével. Az ismert kínai gondolkodó, Konfuciusz szerint a selyem története Kr. e. 2640 körülre nyúlik vissza. A kínai harcművészetben mindig is szerepet játszott az elterelés. Gondoljunk csak bele, hogy a nindzsucu (ninjutsu) lőport használt a trükkös megtévesztésre. Az eszköz feltehetően segítette egyetlen pontra koncentrálni a chi kung, vagyis az életerő energiát. Ezzel hozzájárult a hasonló, láncra vagy kötélre erősített fegyverek használatának tökéletesítéséhez. Egyes legendák szerint a hegyekben élő szerzetes harcosok, akik gyakran elvonult emberek, de találkozni velük a „hivatásos” feudális hadseregben is, képesek voltak a gyógynövényeikkel, az energia áramoltatásával, különböző légzés gyakorlatokkal rövid idő alatt begyógyítani sebeiket is, tovább fokozva a misztikumot maguk körül. Az utóbbihoz hasonlóan az eszközt gyakran alkalmazzák a bűvészek, illuzionisták, azonban ők a varázslat látszata miatt használják, míg a zsonglőrök a mozgatás és a vele való mozgás szépségére fektetik a hangsúlyt.
Hosszúbot
Miként jó néhány zsonglőreszköz, a hosszúbot is a harcművészetből kerülhetett át zsonglőrködés eszköztárába. A bot a fegyverek őse, mely egyidős lehet a vadászó, halászó, hadakozó emberrel. Az emberiséggel együtt fejlődött a háborúk és hadászat során, később ezekből alakultak ki a lándzsák, dárdák és különféle szigonyok. Keleten különböző harci technikák épültek rá a Shaolin kolostorokban. A legenda szerint a kínai császár ellen puccskísérletet hajtottak végre hűbéresei, így menekülni kényszerült. Egy Shaolin kolostorba húzta meg magát, ahol a szerzetesek a védelmére keltek. A jól felfegyverzett, többszörös túlerővel szemben a maroknyi Shaolin pap bottechnikájuknak köszönhetően leverte a sereget és megvédte a császárt. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy a látszólag egyszerű hosszúbot szakavatott kezekben milyen halálos fegyver is. A császár az esemény hatására megtaníttatja a hosszúbot használatát saját katonáival is.
Persze a zsonglőrködésbe inkább a bot manipulálása, minél látványosabb forgatása, feldobása, elkapása és akrobatikusan végrehajtott mozdulatsorai miatt került bele, amit régen az ellenség megtévesztésre, megzavarására és az előnyösebb támadópozíció felvételére szolgált. A bot anyagát tekintve készülhet fából, alumíniumból, rézből, illetve más anyagok ötvözetéből. A végén lévő két kevlárfejet mártják petróleumba, amit meggyújtanak, a középső „fogó” részt pedig bőrrel, gumival, grippel tekerik be, hogy ne csússzon.
Angyalbot
Pörgetését, illetve előadásmódját tekintve a hosszúbottal azonos a használata. A különbség felépítésben rejlik. Még a hagyományos hosszúbot végén lévő kevlárfejek körülbelül 5-15 cm-e ég, addig az angyalbot végein mintegy 30-40 cm lángol. Így sokkal látványosabb a vele való trükközés.
Sárkánybot
Felépítését tekintve egy tüzes hosszúbot, aminek nem csak a végén található égőfej, hanem a bothoz erősített keresztrudakon is. Így a boton 10 égőfej található, illetve előfordul, hogy a kevlárt félkör alakban, spirálisan helyezik el a bot végein. Ezáltal még nagyobb tűzerő és látvány érhető el. Mivel a bot folyamatosan pörög a tengelye körül, kezelési technikáját tekintve – a szokványos kézben forgatás helyett – sokkal inkább testkontaktjáték jellemző rá. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a világon jelenlegi használatban lévő „DragonStaff” zsonglőreszköz megalkotója Gora Krisztián, akinek a nevéhez sokban kapcsolódik a Magyarországon is meghonosodó tűzzsonglőrködés.
Két bot - hosszú és rövid
A két bot a polinéz és indonéz szigetvilágból eredeztethető, ahol szertartásokon használták a rossz szellemek, boszorkányok elűzésére, illetve az istenek tiszteletére tartott ősi tűztánc vagy angyaltánc rituálékon. Manapság a turisták szórakoztatására adják elő produkcióikat az ott élő művészek. A két bot normál esetben – a test méretétől függően 80-90 cm hosszú, a végekre kevlár vagy kanócanyag van erősítve, amit petróleumba mártanak és meggyújtják. A középső „fogó” rész itt is bőr vagy gumi, hogy tapadós legyen a felülete, ne csússzon az eszköz. A két kézben külön pörgetik a botokat és látványos dobásokat hajtanak végre velük.
Mivel a kilencvenes évek óta robbanásszerűen terjedtek el a tűzzsonglőreszközök, így ennek a két bot technikája is sokat fejlődött, manapság már itt is az izoláció és manipuláció, a testkontakt adja a játékot. A fejlődéssel a zsonglőrök elkezdték használni a hosszabb változatát, mellyel könnyebbek a testkontakt-manipulációk, innen pedig csak egy hajszál választotta el az attól, hogy kialakuljon a dupla angyalbotos játék.
Hulahopp
A hulahoppkarika feltalálása több ezer évre nyúlik vissza a történelemben. Először az ókori egyiptomiak és görögök használták a karikát gyermekek szórakoztatására, majd miután felfedezték súlycsökkentő hatását, elég gyorsan elterjedt a felnőttek körében is.
A hula hoop elnevezést a 18. századba kapta egy polinéz-szigetvilági (hawaii) táncról, a hulatáncról. A hulatáncban minden egyes mozdulatnak fontos szerepe van. A táncos testével növények és állatok mozgását utánozza, jelenségeket mutat be, történeteket mesél el például viharról, vadászatról, harcról. Így nem csoda, hogy a tűzzsonglőrködés elterjedésével ez az eszköz is bekerült a zsonglőrrepertoárba.
A hulahopp anyagát tekintve egy műanyag cső, amit adapterek révén lehet egymásba toldani, így kapjuk meg a karikát. A hulahoppkarikát az égőfejek becsavarásával lehet összerakni. Az égőfejek egy acélsodronyra és egy menetes tartóra vannak stabilan rögzítve. Ezeket az égőfejeket kell egyesével petróleumba mártani és meggyújtani, s már mehet is a tüzes játék. A karika felületét különféle módon díszítik, bőrrel vagy bandázzsal vonják be, hogy jól tapadjon tűzzsonglőr műsor közben.
Legyező
Ősidők óta használnak legyezőt hűsítésre és a tűz élesztésére. A legyezők története körülbelül ie. 3000-re (!) nyúlik vissza. Evidenciának tartjuk, hogy az ókori görögök, etruszkok és rómaiak már használtak legyezőket, részben praktikus okokból (hűsítésre), részben szertartásaikon. Az ősi Kínában a legyezőknek inkább misztikus és történelmi aspektusa került előtérbe.
Az első legyezők még fix kialakításúak voltak, az összehajtható változat csak jóval később, a Kínában és Japánban járt kereskedőknek, hittérítőknek köszönhetően jelent meg Európában. Ezek a legyezők drága játékszerek, státuszszimbólumok voltak, csak a királyi családok, illetve a nemesek engedhették meg maguknak használatát. A legyező finom, kissé túlkomplikált flörtölési jelrendszerrel rendelkezett és a hölgyek kacérkodtak vele. Japánban azon túl, hogy fontos státuszkellék volt, táncokon és műsorokban is használták. A harci célra kialakított japán legyezőket többnyire a szamurájok alkalmazták, mikor más fegyver nem lehetett náluk. Olykor párbajokat nyertek vele, az akkori társadalom ugyanis nem nézte jó szemmel, ha egy alacsonyabb rangú személy ellen kardot rántott a szamuráj, a harci legyező azonban elfogadott alternatívának számított.
Swingpálca
Ez az eszköz mozgását tekintve rokonságban van a poijal, számos izolációs és manipulációs trükk lehetséges vele. Ugyanakkor egyszerűbben kezelhető, mint a poi, ugyanis könnyebb megállítani vagy tetszőleges sebességgel megváltoztatni az irányát. A pálca készülhet alumíniumból vagy üvegszálból, egyik végén kevlár égőfej található, a másikon pedig egy kisúlyozott fogó. Utóbbi segít az irányíthatóságban, illetve hogy ne csússzon ki az ember kezéből.
Kéztűz
Valószínűsíthető, hogy ez az eszköz a fakíroktól származtatható, akik néha bizarr mutatvánnyal jelennek meg a nyilvánosság előtt: a testük különböző pontjait égették vagy tenyerükön hordozták a tüzet, parazsat. Ez az eszköz azonban egy továbbfejlesztett, biztonságosabb változat. A tenyérhez – esetleg csuklóhoz/karhoz vagy bokához – különböző pántok vagy tépőzárok segítségével egy gumilapot vagy szilikonkorongot rögzítünk. Az égőfej egy vékony, de erős és merev fémszállal rögzül stabilan a kapcsolódó gumi vagy szilikon részhez. Vékonysága miatt úgy hat, mintha a láng lebegne a levegőben, ezzel érdekes hatásokat lehet kelteni. Így kiválóan kiegészíti a tűzzsonglőr vagy tűztánc műsorokat.
Tüzes kard
Vagy egy valódi tűzzel módosított kard, amit esetlegesen filmforgatásokon használnak vagy egy kifejezetten a tűzzsonglőrködés céljára épített kard, amelynek kevlárkanócba burkolt üvegszálas vagy fém közepe van. Ez az eszköz is sokat fejlődött az utóbbi években, több változata is megjelent.
Kontakt kard
Felépítése látszatra megegyezik egy karddal azzal a különbséggel, hogy a markolat végén lévő ellensúly alkalmassá teszi a kardot kontakttrükkök előadására. Mindez a fizikát meghazudtoló, varázslatos látványt nyújt.
Likó kard
Ez valójában egy középen üreges tűzzsonglőr kard. Az üregbe kell tölteni a likopódiumot, majd a „penge” részt belocsolni petróleummal. Tűzzsonglőrködés közben a kard hegyén kiszóródó likó lobbanásszerűen elég a tűzben. Ezzel látványos tűzeffektekkel színesíthetjük a tűzzsonglőr műsort.
Tüzes karikás ostor
Az ostor egy fa nyélből és karika közbeiktatásával ráerősített szíjból álló eszköz, mely elsősorban állatok terelésére, illetve fegyverként szolgált. A végére erősített ólomgolyókkal, illetve. nehezékekkel komoly sérüléseket okoztak. A tűzzsonglőrködésben ezt az eszközt is kevlárból készítik, amelyet átitatnak petróleummal, a csapás hatására a petróleum kicsapódik a kevlárból és tűzeffekt formájában, lobbanásszerűen elég a lángban.
Angyalszárny
A poihoz hasonlóan használt eszköz, mely egy fogantyúhoz kapcsolt láncból és testmérettől függően kevlárkötélből áll. A fő különbség a poi és az angyalszárny között, hogy míg előbbinél egy lángoló „fejről” beszélünk a lánc végén, addig az angyalszárny kevlárkötele teljes hosszában ég. Ebből fakadóan sokkal látványosabb pörgetés közben, ugyanakkor lényegesen kevesebb trükköt lehet vele végrehajtani és az égési ideje is rövidebb.
Parázspoi
A tűzzsonglőrök által használt egyik leglátványosabb, egyben legveszélyesebb eszköz. Felépítése azonos a poijal, de a lánc végén nem kevlárégőfej, hanem egy fémből készített, izzó szénnel vagy faszénnel töltött ketrec található. Pörgetés, illetve összeütögetés közben izzó porszemek szállnak ki ketrecből tűzeffektszerű látványt okozva. Csak szélcsendben és komoly biztonsági feltételek mellett használható.
Parázsbot
Hasonlóan a parázspoihoz nagyon látványos és veszélyes. Felépítést tekintve azonos a hosszúbottal, de a bot végein nem kevlár égőfej található, hanem izzó szénnel vagy faszénnel telített fémketrec. Pörgetés, illetve összeütögetés közben izzó porszemek szállnak ki ketrecből tűzeffektszerű látványt okozva. Csak szélcsendben és komoly biztonsági feltételek mellett használható.
Pyropoi
Ez egyike azoknak az eszközöknek, mely esetében már átfedést lehet felfedezni a tűzijátékoknál használt effektekkel. Felépítést tekintve hasonlatos ez a poihoz, de a lánc végén egy elektromos indítószerkezet található, ami egy hozzá rögzíthető, pörgetés közben szikrákat vagy effekteket szóró töltetet gyújt be.
Pyrobot
Felépítést tekintve azonos a hosszúbottal, de a bot végein egy elektromos indítószerkezet található, ami egy hozzá rögzíthető, pörgetés közben szikrákat vagy effekteket szóró töltetet gyújt be.
